2018. június 2-11. között dékánhelyettesi feladataim ellátása keretében az Egyesült Államokba utaztam, majd NKFI-pályázati támogatással részt vettem egy torontói konferencián – tömör összefoglaló a nemzetközi út eredményeiről.
Régi és új: az Állam- és Jogtudományi Karnak számos amerikai szakmai partnere van. Közülük a régiek körébe tartozik a Maryland államban található University of Baltimore jogi kara, amelynek oktatói számos alkalommal érkeztek Szegedre előadás tartani (akik közül Phillip J. Closius még kari kitüntetésben is részesült 2016-ban), illetve amely karnak szellemi tulajdonvédelmi és technológiai központja partneri megállapodást kötött karunkkal. A júniusi út keretében e partnert látogattam meg, ahol a William Hubbard és Colin Starger professzorokkal folytatott egyeztetések keretében szó esett a kutatási együttműködésről szellemi tulajdonvédelem területén, valamint Phillip J. Closius professzorral megállapodás történt a következő szegedi vendégelőadásának részleteiről.
A pennsylvaniai Penn State University Dickinson School of Law az ÁJTK legújabb partnerei közé sorolható. Ezzel a partnerrel az ÁJTK 2017 során kötött hallgatói- és oktatói mobilitási, illetve kutatási együttműködési kereteket megteremtő szándéknyilatkozatot. A júniusi látogatás keretében két dékánhelyettes (a nemzetközi ügyekért felelős Stephen Barnes és a tudományos ügyekért felelős Victor Romero) fogadott és kalauzolt, találkoztam a Penn State nemzetközi tanulmányok képzésének vezetőjével (Scott Gartner), valamint további kutatókkal, oktatókkal és hallgatókkal. A karok közötti kooperáció első lépcsőjeként ősztől egy szegedi hallgató tanul majd a „Happy Valley”-ben, amerikai kollégáink örömmel várják a szegedi kutatókat, valamint szoros együttműködés kiépítésére törekszünk majd a nemzetközi tanulmányok területén.
Végül a Badó Attila által vezetett NKFI kutatás támogatásával részt vehettem a 2018-as Law and Society konferencián, amely több mint 2800 előadójával minden idők legnagyobb LSA eseményévé vált. A kanadai Toronto városában megrendezett programon az igazságszolgáltatási témájú NKFI kutatáshoz szorosan kapcsolódó paneleken, valamint személyes kutatási témámhoz közel álló szellemi tulajdonvédelmi előadásokon vettem részt. A rendezvényen egy általam megszervezett panel is helyet kapott, amelyen amerikai és finn előadók mellett én is összefoglaltam kutatási eredményeimet.
Mindezek alapján kijelenthető, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában töltött kicsit több mint egy hét alatt számos, a Kar számára előnyös szakmai megállapodás és egyeztetés történt, valamint személyes szakmai érdeklődésemhez közel álló új ismeretekre is szert tehettem.