Előadások és kerekasztal beszélgetések az üzleti jog világáról
Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Üzleti Jogi Intézete 2018. április 11-én előadásokból és kerekasztal beszélgetésből álló rendezvényt szervezett a már mindennapi életünket befolyásoló pénzügyi eszköz, a kriptopénzek témakörében.
A rendezvény megnyitása előtt Dr. Gyenge Balázs tudományos segédmunkatárs köszöntötte vendég előadóinkat, Sík Zoltán Nándort, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács alelnökét, Vesszős Gergelyt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának munkatársát, valamint egyetemünk Gazdaságtudományi Karának egyetemi adjunktusát, Dr. habil. Kiss Gábor Dávidot , továbbá az Üzleti Jogi Intézet doktorandusz hallgatóját Dr. Labancz Andreát. A rendezvényt Karunk oktatási dékánhelyettese, Dr. habil. Szomora Zsolt nyitotta meg.
Idei rendezvényünk – amellett, hogy illeszkedett a lassan hagyománnyá váló üzleti jog világáról szóló kerekasztal beszélgetések sorába – immár konferencia jelleggel előadásokat is magában foglaló tudományos rendezvénnyé nőtte ki magát, amelynek témája az egyre szélesebb körben ismertté váló kriptopénzek gazdasági életben betöltött szerepének interdiszciplináris jellegű elemzése volt.
Sík Zoltán Nándor előadásának kezdetén rögtön egy éles pénzügyi jogi kérdésre tért ki, amely a rendezvényünk címében szereplő „!” jel eredetére is utalt. Az Európai Unió esetjoga alapján ugyanis tisztázottnak tekinthető (talán), hogy a kriptopénzek fizetőeszköznek tekinthetőek, mégis jogi mibenlétük, jogi minősítésük kérdése az ezzel foglalkozó szakembereket megosztja. Az Alelnök úr előadásában emellett széles körben ecsetelte a kriptopénzek megjelenésének gazdasági és társadalmi körülményeit, illetve rámutatott az azokkal kapcsolatos fizetési, kereskedelmi műveletek informatikai sajátosságaira is.
Vesszős Gergely, aki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnmegelőzésért és bűnüldözésért felelős szervezetétől érkezett hozzánk, felhívta a figyelmet a kriptopénzekkel kapcsolatos visszaélésekre, a kriptopénzek használatában rejlő veszélyekre, a „dark web”, illetve az esport és egyéb játékok, valamint a terrorizmus finanszírozásának és a pénzmosás kapcsolatrendszerére.
A rendezvény során az előadásokat színesítette Dr. Kiss Gábor Dávid közgazdaságtudományi megközelítésben tartott előadása. Az egyetemünk egyik kutatási projektje ugyanis arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon a kriptopénzek átláthatatlan árfolyamingadozásaira milyen befolyással bírnak az egyes hivatalos fizetőeszközök, nyersanyagok vagy épp az aranya árfolyamváltozása.
Intézetünket két előadó is képviselte. Dr. Gyenge Balázs a kriptovaluták bányászatának környezetre gyakorolt hatásaival, a pénzrendszert érintő kihívásokkal, valamint a kriptovalutákkal kapcsolatos adózási kérdésekkel foglalkozott, míg Dr. Labancz Andrea a kriptopénzek kereskedelemben betöltött szerepét, a „smart contract”-okat és a kriptopénzek jövőbeli alkalmazásának lehetőségeit érintette előadásával.
„A Kriptovaluták [!] szerepe a gazdasági életben” címmel megtartott rendezvényünket azzal a nem meglepő konklúzióval zárhattuk le, hogy jelenleg a kriptopénzek szerepének növekedése egyelőre a gazdasági élet vitathatatlan adottságának tekinthető, azonban a jogalkotás terén tapasztalható bizonytalanságok, valamint a kriptopénzekhez és hasonló eszközökhöz kapcsolódó anonimitás jelensége feltehetően még sokáig tudományos viták és kutatások tárgyát fogják képezni.