A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és Doktori Iskolája tematikus konferenciát szervez az alábbi témakörben:
Jog határok nélkül
A konferencia témája a jog interdiszciplináris kutatásokra való alkalmasságát, a térbeli és időbeli határokat átívelő természetét hivatott tükrözni. A jog ugyanis nem csupán a jelenre van hatással, hanem meghatározza azt a múlt és közvetít a jövő irányába. Emellett pedig egy nép vagy népek összetartozásának valamint szétválásának is a szimbóluma lehet. A 21. század terméke a jog expanziója, így nem jelenthető ki az sem, hogy a jogtudomány keretei közé lenne szorítható. A résztvevők között így nem csupán a jogászok, hanem más társadalomtudományok doktorandusz-hallgatói is képviselik a szakmaiságot. A doktoranduszokat ugyanis nem az adott tudományághoz tartozásnak kell összefognia, hanem a minőségi kutatómunka varázsának!
A konferencia időpontja: 2017. március 24. (péntek) 10,00 – 18,00
A konferencia helyszíne: Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza, Szeged, Somogyi u. 7.
A konferencia regisztrált résztvevői, előadói és a szekcióelnökök számára ebédet biztosítunk.
A konferenciával kapcsolatban felmerülő további kérdések esetén az alábbi e-mail címen állunk rendelkezésre: joghataroknelkul@gmail.com
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
PROGRAM
PLENÁRIS ÜLÉS
Levezető elnök: Dr. Fejes Zsuzsanna egyetemi docens, (SZTE ÁJTK Doktori Iskola külföldi ügyekért felelős titkára)
Helyszín: Díszterem
9:30-10:00
Regisztráció
10:00-10:15
Dr. Varga Norbert egyetemi docens, tudományos ügyek dékánhelyettese (SZTE ÁJTK): Megnyitó
10:15-10:40
Prof. Dr. Trócsányi László intézetigazgató egyetemi tanár, igazságügyi miniszter (SZTE ÁJTK): "Viták és párbeszédek - Európa ma"
10:40-11:05
Prof. Dr. Blutman László LL.M, tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE ÁJTK): Az európai integráció hatvan éve: válságok árnyékában?
11:05-11:30
Prof. Dr. Karsai Krisztina, Jean Monnet Chair intézetvezető egyetemi tanár, rektorhelyettes (SZTE ÁJTK):Büntetőjog határok nélkül - avagy a büntetőjog kitörése a nemzetállami keretek közül
11:30-12:00 Kérdések, hozzászólások
12:00-13:00 Ebéd,
Helyszín: I. emelet
13:00-18:00 Szekcióülések
Szeged, 2017. március 11.
A Szervezők nevében, tisztelettel:
Prof. Dr. Jakab Éva sk.
tanszékvezető, egyetemi tanár,
SZTE ÁJTK Doktori Iskola elnöke
|
Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária sk.
tanszékvezető, egyetemi tanár
SZAB Jogtudományi Szakbizottság elnöke
|
Dr. Fejes Zsuzsanna sk.
egyetemi docens,
SZTE ÁJTK Doktori Iskola
külföldi ügyekért felelős titkára
|