Prof. Dr. Molnár Imre emlékezete

Sed fugit interea, fugit irreparabile tempus, / singula dum capti circumvectamur amore. „Ám tovaszáll az idő, tovaszáll és fut szakadatlan, | míg mi csapongunk itt, mindent kedvünkre lefestvén.” (Vergilius, Georgica 3.284; Lakatos István fordítása).

Az idő szalad, elfut, elfolyik; az idő, amely a jogügyletek tanában akaratunktól függetlenül bekövetkező, jogviszonyokat keletkeztető, változtató vagy megszüntető eseménynek számít. Vergilius szállóigévé vált sorában irreparabilis, helyre nem hozható, vissza nem állítható jelenségnek nevezi az időt, amely visszavonhatatlan és visszahozhatatlan változások elé állítja a természetes személyt, az embert.

Prof. Dr. Molnár Imre, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nyugalmazott egyetemi tanára.

2016. október 15-én, életének 83. évében elhunyt Prof. Dr. Molnár Imre, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nyugalmazott egyetemi tanára. Munkatársai és tanítványai mély fájdalommal értesültek váratlan hirtelenséggel bekövetkezett eltávozásáról. Emlékét még sokáig őrizni fogjuk: a családdal vagy kollégákkal beszélgetve magától értetődően, élénken bukkan föl alakja újra és újra a közös élmények kapcsán, megjelenik szemünk előtt a magas, az utóbbi időben már kicsit hajlott, idősödő férfi sziluettje, halljuk jellegzetes hangját, ahogyan előadást tart vagy a Tanszéken beszélget.

Molnár Imre 1934. szeptember 22-én született a Bács-Bodrog megyei (ma Bács-Kiskun megye) Tataházán. Élete végéig megőrizte az ösztönös ragaszkodást és tiszteletet a termőföld iránt, amire a családi környezete, gyerekkora tanította. Középiskolai tanulmányait a ciszterci rend bajai III. Béla Gimnáziumában kezdte, de a politika viharai hamarosan elsodorták az iskolát. A szegedi Baross Gábor Gimnáziumban folytatta a tanulást, majd az intézmény 1951-es megszűnését követően a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban tudott (osztályharcos nehézségek ellen küzdve) érettségizni.

Továbbra is rögös, kitérőkkel teli úton jutott el a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. A társadalmi kirekesztés következtében (a család tulajdonát képező 15 kataszteri hold föld évtizedekre megbélyegezte sorsát) csak 1956-ban kezdhette meg felsőfokú tanulmányait; 1960-ban avatták jogi doktorrá; 1964-ben „kitűnő” minősítéssel ügyvédi jogtanácsosi vizsgát tett. Pályája nem az Egyetem falain belül indult: hosszú évekig a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat jogtanácsosaként dolgozott; hamarosan vezető jogtanácsos, végül pedig az igazgatási osztály vezetője lett. Az oktatói-kutatói pályától politikai-ideológiai akadályok zárták el. A fiatal jogász számára ez a korszak egyben a családalapítás időszakát is jelentette: erre az időszakra esik házassága Magdolnával és két gyermekük (Attila és Judit) születése. A család és a munka mellett azonban a sportnak is fontos szerep jutott életében; így például a ’70-es években az Országos Atlétikai Bajnokság aranyérmet nyert kalapácsvető csapatának is tagja volt.

Molnár Imre 1968-ban, Pólay Elemér hívását követve, kezdte meg egyetemi oktatói pályafutását: a Római Jogi Tanszék félállású tanársegéde, 1971-től főállású adjunktusa, majd 1979-től docense lett. Jogászok generációi sajátították el előadásait hallgatva a pandektisztikában gyökerező, klasszikus tisztaságú magánjogi dogmatika alapjait a római jogi vizsgára készülve, hisz a magyar magánjog oktatása akkoriban inkább még a szovjet mintához volt kénytelen igazodni.

Az oktatás mellett nagy lendülettel és kitartással kezd a tudományos kutatáshoz is. Számos magyar és idegen nyelvű tanulmány publikálása után, 1977-ben megvédi a Magyar Tudományos Akadémián A locatio conductio a klasszikus kori római jogban című kandidátusi értekezését. Külföldi konferenciákon ad elö, vendégprofesszorként tart előadást és kutatóúton vesz részt Németországban (München, Köln), Hollandiában (Nijmegen), Olaszországban (Róma). 1987-ben megszerzi állam- és jogtudomány doktora (akadémiai doktor, DSc) címet A római magánjog felelősségi rendje című disszertációjával. 1988-ban kinevezik egyetemi tanárnak.

Tudományos érdeklődése évtizedekig a római magánjogra koncentrálódott; nem riadt vissza a centrális, óriási szakirodalommal elnehezült, a modern kutatók között is erősen kontroverznek számító témák feldolgozásától: a szerződéstan dogmatikai alapjai és gyakorlata, a felelősségtan központi kategóriáinak történeti kialakulása, majd a modern büntetőjog elméletének római jogi alapjai.

Molnár Imre a szegedi Állam- és Jogtudományi Kar életében is kiemelkedő szerepet vállalt: 1985-től 1999-ig a Római Jogi Tanszék vezetője, 1994 és 1998 között pedig a Kar dékánja volt. Dékáni működését a harmonikus, kooperatív, konstruktív vezetés jellemezte: sohasem konfrontációra, hanem a közös ügy, a szegedi jogi kar jövője érdekében történő összefogásra törekedett. Az egyetemi közéletben több mint tíz évig meghatározó tagja volt a JATE, majd 2000-től az SZTE egyetemi tanácsának, amelyben mindig hathatósan képviselte a jogi kar érdekeit.

Molnár Imre az országos szintű tudományos közéletben is fontos szerepet töltött be. Folyamatos kapcsolattartás illetve szakmai barátság ápolása a társ-tanszékekkel, konferenciák szervezése, publikációk kidolgozása fémjelezte tevékenységét. A tudományszervezés országos szintjén elsősorban a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) jogi bizottságában végzett öt éves tevékenysége érdemel kiemelést.

Molnár Imre kitartó és elhivatott munkáját, a tudományos és oktatói pályán végzett erőfeszítéseit számos alkalommal kitüntetésekkel honorálták. Ezek közül a legfontosabbak az Apáczai Csere János-díj (1999), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2003), a Klebelsberg Kuno-díj (2005), az Eötvös József Koszorú (2007) és a Szent-Györgyi Albert-díj (2014).

Molnár Imre 2004-től, 70. életévének betöltésétől az Állam- és Jogtudományi Kar emeritus professora volt, de energiáját, elmélyült tudását továbbra is a Kar rendelkezésére bocsátotta az oktatás és kutatás terén: évekig még előadásokat tartott és számos tudományos tanulmányt publikált. Tudása, tapasztalata, jó tanácsai, optimista, kiegyensúlyozott egyénisége örökre hiányozni fog.

 

Szeged, 2016. október 19.

Jakab Éva