Az évzáró ünnepségen 9 kínai hallgató vehette át tanúsítványát a jól megérdemelt munkájuk gyümölcseként.
Karunkat és a programot, Dr. Mezei Péter stratégiai dékánhelyettes és Dr. Varga Norbert programigazgató képviselte. A hallgatók részéről elhangzó záróbeszéd kifejezésre juttatta, hogy a kínai diákok remekül érezték magukat Szegeden és Magyarországon, valamint lényegesen gazdagabb szaktudással felvértezve utaznak haza. Ezen visszajelzés fémjelzi az oktatók és szervezők kitartó és eredményes munkáját, amelyet évek óta, félévről-félvre folytatnak a program keretében.
A ceremónia formális részét követően a végzett diákok és oktatók, a mára hagyománnyá szilárdult, közös fényképet készítettek az épület előtt, ezáltal szimbolizálván a két ország közötti szoros együttműködést.