Látogatóinkat már a kapuban fogadták jókedvű HÖK-ös hallgatóink és adtak számukra útbaigazítást.
![Nyilt_nap_01 Nyilt_nap_01](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_01_560x747.png)
A korábban érkezők a Europe Direct bejárat mellé kitelepült standjánál ismerkedhettek az Európai Unió kiadványaival és legalapvetőbb információs forrásaival. A bátrabbak tesztekkel is mérhették tudásukat, akik a helyes megoldásokért apróbb ajándékokat is kaptak.
![Nyilt_nap_02 Nyilt_nap_02](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_02_560x747.png)
A várható nagy érdeklődésre tekintettel külön „ültető személyzettel” is készültünk, akik segítették vendégeinket, hogy mihamarabb el tudják foglalni helyeiket a nagyelőadóban. Előrelátásunkat igazolta, hogy már a kezdés előtt teljesen megtelt a terem, így csak pótszékek behordásával tudtunk a később érkező vendégeinknek is megfelelő helyet biztosítani.
![Nyilt_nap_03 Nyilt_nap_03](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_03_560x419.png)
Prof. Dr. Hajdú József dékán úr beszéde nyitotta meg a rendezvényt, aki szeretettel köszöntötte az érdeklődő középiskolásokat és az őket elkísérő szüleiket. Röviden összefoglalta, hogy karunk a hagyományokat tisztelve, a minőséget mindig szem előtt tartva és folyamatosan megújulva törekszik a legtöbbet nyújtani a tanítványainak, és az itt végzettek sikerei mindenkor büszkeséggel töltenek el bennünket. Bátorította az érdeklődőket, hogy szerezzenek a nap folyamán minél több információt, és sok sikert kívánt nekik a felvételi döntéshez.
![Nyilt_nap_04 Nyilt_nap_04](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_04_560x419.png)
A következő előadónk Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára dékánhelyettes asszony volt, aki jogász képzésünk legfontosabb információit foglalta össze.
![Nyilt_nap_05 Nyilt_nap_05](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_05_560x419.png)
Majd Matijevics Rita, a Tanulmányi Osztály vezetője a Jogi asszisztens képzésünkről tájékoztatta az érdeklődőket.
![Nyilt_nap_06 Nyilt_nap_06](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_06_560x419.png)
Dr. Lajkó Dóra adjunktus asszony, a Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézetének helyettes vezetője tartott összefoglaló tájékoztatót az intézet képzéseiről.
![Nyilt_nap_07 Nyilt_nap_07](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_07_560x746.png)
Ezt követően a Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetünk koordinációs igazgatója, Dr. Majsa József adjunktus úr, Szakács Ildikó Réka és Dr. Juhász Krisztina képzési felelősök a Nemzetközi Tanulmányok és Politológia szakokról osztottak meg információkat az érdeklődő középiskolásokkal.
![Nyilt_nap_08 Nyilt_nap_08](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_08_560x746.png)
![Nyilt_nap_09 Nyilt_nap_09](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_09_560x746.png)
![Nyilt_nap_10 Nyilt_nap_10](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_10_560x419.png)
Nagyelőadásunk zárásaként a felvételi eljárás legfontosabb elemeit foglalta össze Hágelmanné Miksi Emese ETR referens , és Varga Csilla PhD. hallgatónk arról beszélt, hogy mi mindenben segíti elsős hallgatóink beilleszkedését a karunkon működő Tutori Hálózat.
![Nyilt_nap_11 Nyilt_nap_11](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_11_560x746.png)
![Nyilt_nap_12 Nyilt_nap_12](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_12_560x746.png)
Ezt követően az érdeklődők részt vehettek a szakok önálló programjain:
Akik a Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási szakunk iránt érdeklődtek, egy külön teremben szerezhettek további információkat , ahol ezen a szakon tanuló diákjaink, Rabi Ilona, Kovács Fanni, Széll Márk, Tisza Anikó, Papdi András és Görög Zoltán Dr. Lajkó Dóra adjunktus asszony vezetésével egy „Megélhetés a megélhetési zavarhelyzetekben” című szimulációt is bemutattak. Ennek kapcsán a résztvevő középiskolások gyakorlati példákon keresztül ismerhették meg, milyen élethelyzetekben, milyen feladatok ellátásával tudnak segítséget nyújtani ügyfeleiknek azok, akik ezen a területen helyezkednek el.
![Nyilt_nap_13 Nyilt_nap_13](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_13_560x372.png)
A Nemzetközi tanulmányok és Politológia szakjaink iránt érdeklődők egy másik teremben gyülekezhettek, ahol először Dr. Mekovity Norbert tanársegéd úr egy érdekes előadást tartott arról, hogy „Mit csinálnak a politikusok az interneten?” , majd Dr. Szalai Anikó adjunktus asszony vezetésével diákjaink, Kálmán Renáta (joghallgató), Bibok Ágnes és Varjú Imre (nemzetközi tanulmányok MA ) , Dr. Hárs András és Dr. Pongó Tamás (PhD hallgatók) ENSZ szimulációt mutattak be, megvitatva az orosz-ukrán konfliktust.
![Nyilt_nap_14 Nyilt_nap_14](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_14_560x746.png)
A szomszédos Ukrajnában egy éve háború dúl, amelynek okai sokrétűek a kisebbségi kérdésektől kezdve az ásványi kincseken át. Modellezték, mi erről a nagyhatalmak véleménye, megvitatták, hogy vajon az ENSZ mit tehet ebben a helyzetben, és igyekeztek felvázolni a nemzetközi döntések háttereit is.
![Nyilt_nap_15 Nyilt_nap_15](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_15_560x746.png)
![Nyilt_nap_16 Nyilt_nap_16](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_16_560x419.png)
![Nyilt_nap_17 Nyilt_nap_17](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_17_560x419.png)
![Nyilt_nap_18 Nyilt_nap_18](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_18_560x419.png)
A jogász képzésünk iránt érdeklődő középiskolások karunk Perszimulációs termünkbe mehettek át a nagyelőadást követően, ahol Dr. Vizkeleti Edit PhD. hallgató és Dr. Varga Imre tanársegéd úr vezetésével diákjaink egy bírósági tárgyalást és az ehhez vetető eseményeket modellezték.
![Nyilt_nap_19 Nyilt_nap_19](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_19_560x746.png)
![Nyilt_nap_20 Nyilt_nap_20](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_20_560x419.png)
![Nyilt_nap_21 Nyilt_nap_21](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_21_560x419.png)
![Nyilt_nap_22 Nyilt_nap_22](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_22_560x746.png)
![Nyilt_nap_23 Nyilt_nap_23](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_23_560x746.png)
![Nyilt_nap_24 Nyilt_nap_24](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_24_560x419.png)
![Nyilt_nap_25 Nyilt_nap_25](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_25_560x419.png)
Mindhárom teremben nagy érdeklődés mellett folytak a programok. Az érdeklődő középiskolások beleélték magukat a modellezett szituációkba és értékes megjegyzéseikkel, kérdésiekkel is hozzá járultak az interaktív bemutatók sikereihez.
Nagy sikere volt továbbá Jogi asszisztens hallgatóink gépíró bemutatójának is, különös tekintettel arra, hogy ezt gépíróversenyeken nyert okleveleik, érmeik és serlegeik kiállítása is kiegészítette.
![Nyilt_nap_26 Nyilt_nap_26](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_26_560x419.png)
![Nyilt_nap_27 Nyilt_nap_27](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_27_560x419.png)
Nyílt Napunk részét képezte továbbá, hogy információpultos tájékoztatás formájában az érdeklődő diákok és az őket kísérő szülők további információkat kaphattak
- Karrier Irodánk szolgáltatásairól
- az Erasmus programról,
- Tutori Hálózatunkról
- a Hallgatói Önkormányzatunkról,
- a felvételi eljárásról
- képzéseinkről
és az „Elsősök Asztalánál” elsős hallgatóinktól is érdeklődhettek az 1 évvel előttük járó diákok friss tapasztalatairól.
![Nyilt_nap_28 Nyilt_nap_28](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_28_560x419.png)
![Nyilt_nap_29 Nyilt_nap_29](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_29_560x419.png)
![Nyilt_nap_30 Nyilt_nap_30](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_30_560x419.png)
![Nyilt_nap_31 Nyilt_nap_31](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_31_560x419.png)
Mindazon diákok számára, akik Diákhitel felvételében gondolkoznak, Karunk lehetőséget biztosított az „első kézből történő tájékozódásra” is. Rendezvényünkre meghívtuk a Diákhitel központ regionális képviselőjét, aki a helyszínen – egy külön erre a célra kijelölt teremben - készséggel fogadta a kérdéseket.
![Nyilt_nap_32 Nyilt_nap_32](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_32_560x746.png)
ízunk benne, hogy vendégeink jól érezték magunkat nálunk, választ kaptak legfontosabb kérdéseikre, és legtöbbjüket ősszel már hallgatóink között üdvözölhetjük. Akinek még maradt kérdése, az SZTE Nyílt Nap és Szülői Értekezlet rendezvényen, 2015. február 7-én kollégáinkat is megtalálja. Keresse ott is a „Jogi Kari sárga” nyakpántos kollégáinkat!
![Nyilt_nap_33 Nyilt_nap_33](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_33_560x419.png)
Ezúton köszönjük minden oktatónknak, dolgozónknak és diákunknak, hogy részvételükkel, lelkes munkájukkal, ötleteikkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez,
vendégeinknek pedig azt köszönjük, hogy érdeklődő, aktív jelenlétükkel ők is részeseivé váltak rendezvényünknek.
Sok sikert kívánunk minden felvételizőnek a rá váró megmérettetésekhez ( érettségi, nyelvvizsgák), és azt kívánjuk, hogy egyszer majd ők is büszkén várakozhassanak ilyen sorokban:
![Nyilt_nap_34 Nyilt_nap_34](/site/upload/2015/07/nyilt_nap_34_560x416.png)